Bemutatkozás

Üdvözöllek oldalamon, ahol a madár se jár!

A demokratikus erőknek, melyek rendszerkritikusok, ez a sorsuk, a teljes elutasítottság. Én mégis hiszek benne, hogy a jövő jobb lesz és a teljes hatalmi elit egyszer meg lesz buktatva.

A mai felállás a politikában:

„Az egyik feletek zsidóbb lesz a zsidónál,
Benősül dávidcsillag, „mert ott van a pénz”
A másik feletek szavazatért zsidózik
Hogy képviselő lehessen, „mert ott van a pénz”
/Bëlga/

Látogatottság

LMP-MSZP szövetség

2014.04.24. 19:56 rockerkrisz

Kibújt a szög a zsákból! Az SZDSZ 2-őt hangoztató értelmiségiek most igazán boldogok lehetnek!

Az MSZP felajánlotta az LMP-nek Budapestet! Ugyanis az LMP főpolgármesteri jelöltje mögött sorakoznának fel. Az LMP-nek ez egy soha vissza nem térő alkalom, hogy teljes mértékben elutasítja az MSZP önzetlen ajánlatát. Mivel elvben nem kérnek semmit sem cserébe a szocik - gondolja az ember - fogadja csak el az LMP ezt az ajánlatot, cserébe viszont semmit se adjon. Persze abban a pillanatban a FIDESZ-MSZP és a Jobbik örülhetne, mivel a nép nyilvánosan is az SZDSZ logót sütheti rá az LMP-re. 

BIG_0007434132.png

Az LMP nem gondolkodott sokat az ajánlatot egyből elutasította. De who cares? - mondaná Feri. Nem számít itt semmi. Az MSZP előkészítette (mint az Együtt-féle művével is) az LMP megsemmisítését. Félig bejött már, de nem tudták elpusztítani, az LMP megmaradt. 4 évük van még, de elég ha egyszerűen nem engedik erősödni. Ilyen a mostani esemény is, az MSZP úgy is elveszíti Budapestet. Sajnos az LMP gyenge szavazóbázisának elég pár rémhír is. 

De a FIDESZ is megadta a módját a lejáratásnak. Az M1-en leadott hírben először elmondták, hogy konkrétan mi történt és Schiffer is elmondta hogy ez egy kabaré. Közben ott figyelt a hír címe hogy "szövetkezne az MSZP az LMP-vel", hogy a nagyothalló nyugdíjasok is biztosak legyenek abban, hogy jól tették, hogy a FIDESZ-MSZP-re szavaztak. A hír végén bevágták a választások estéjén elhangzott "korrekt parlamenti együttműködést az MSZP-vel" részt is (ami eddig is működött a Parlamentben ha egy ügy mellé vagy ellen kellett kiállni), majd a narrátor is megerősítette: az LMP kész az együttműködésre. 

Már a Schiffer-Kálmán "beszélgetés" is egyszerűen vicc volt. Kálmán a személyeskedésével próbált visszavágni Schiffer értelmes érvelésére. Schiffer nem süllyedt le a szintjére, de a végén már amikor kb. nácinak volt kikiáltva, közölte, hogy maga is holokauszt túlélő. Schiffer elmondása szerint aznap "halálosan fáradt volt". Egyébként Fodor is lenácizta később Schiffert és több helyről még meg is fenyegették. 

37 komment

Címkék: mszp fidesz szdsz lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://balpolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr226082466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2014.04.24. 23:58:25

Szemezgetés egy cikkből:

Öt LMP-s került csak be nyögvenyelősen a Parlamentbe, de hogyan, milyen áron, mert tagságuk, támogatójuk, szakemberük nincsen...

Kb. 700-800 millió közpénzt tapsoltak el haveroknak, rokonoknak a kampány alatt, mert minimális a támogató, segítő, aktivista csapatuk, ezért 1000 forintos órabérért gyűjtötték nekik az aláírásokat. A taglétszámuk a múltkori választás óta 600-700 főre csökkent. Van olyan megye ahol 5-6 párttag jól megél az állami pénzekből...
Komoly fideszes segítséggel jutottak be múltkor is és most is kellett a help. Jól mutat ha van "zöldség" is diktatúra mellett. Lásd még frakcióalakítás lehetősége, óriásplakáthelyek átadása, stb...
A jelöltjeik 20 %-a "kényszerjelölt" volt, Schiffer úr külön kérésére -hogy meglegyen a létszám- indultak el. Ha ő nem lenne, már rég nem lenne LMP. A szakadással szakemberek, ismert, jó személyek távoztak ( Karácsony, Jávor, Szabó T. Szabó R, Dorosz, Scheiring...)mögöttük nagy az űr. Hány hiteles, szakmailag elismert szakembert tudtak felvonultatni a Róna bácsin kívül? Ki lenne alkalmas főpolgármester jelöltnek, röhej? A maradék csapatból is sorra lepattantak ( Vágó, Osztolykán, Ertsey, Kaufer, Kukorelly, Várnai, Juhász G...)
Van azért pár lelkes, képzett, aktív emberük, de azokkal elég mostohán bánnak....
A legnagyobb gond talán a párt vezetése, igazgatása, szervezeti kérdései. Vida titkár, Gál irodavezető, Horvai pénzügyi vezető, Angyal Károly pártigazgató a gyenge láncszem, sok gondot, plusz munkát okozva a pártnak. Más területekről érkeztek, szakmai tudás, tapasztalat nélkül. A nagy baj mikor a butaság lelkesedéssel párosul.

Ezt a pártigazgatót "a harkányi büfést" nem is tudni honnan kukázták. Indulni akart az EP listán is -talán érettségije sincs- mikor szóltak neki, hogy nem kéne. A választmány végre személyi változtatásokra készül, még az ÁSZ vizsgálat előtt...
Az átláthatóságról, pénzügyi szabályosságról ne is beszéljünk Kifelé "üvegzseb", belül trükközés, zsebbe pénzek, facebook zsebhírdetések, felesleges kiadások. A pártigazgatót Baranyából hurcolják szinte két naponta ide Pestre. Mi pénz ez a pártnak? Van LMP, de milyen áron és meddig. Ki lesz az új Parlamentben aki megunja, oszt jó napot, kilép? Schiffer LMP András , Szél "duracell" Bernadett, Sallai Róbert "bioparaszt" Benedek, Schmuck "rutinos" Erzsébet, Ikotity "atya" István ? Mit tettek eddig a zöldpolitika terén?.... Nem zöldek ezek , hanem csak zöldfülűek!

prolee 2014.04.25. 00:34:05

N! Téged küldtek a kormányváltók (hahahahaha), hogy kend be a kakájukkal kicsit az LMP-t?

:))))))

A Jelenlegi komplett politikai elitnél BÁRKI, érted? BÁRKI csk jobb lehet.

rockerkrisz · http://rockerkrisz.hupont.hu/ 2014.04.25. 16:44:04

@Az LMP sek nem zöldek, csak zöldfülűek!: Kedves volt LMP-s Úr!

Az LMP sem mocskolja a PM-eseket, kérem Ön se tegye. Az LMP-re csak érdekből lehet haragudni másképp nem. Az LMP most alakult igazából kérem értse meg. Akik korruptak voltak nyilvánosan leleplezték önmagukat. Valahogy változtatni kell a rendszeren, jelenleg az LMP épp újraalakul, 2018-ra már tökéletesen üzemképesek lesznek és leverik az Önök "baloldali összefogását".
Honnan van a pénz? Tudod kaptak a pártok 600 millió támogatást, az LMP-nek még van 300 millió, mert nem nyúlták le a "baloldaliak", a többi pártnak meg mínuszba van a kasszája.

2014.05.03. 20:00:06

@rockerkrisz: A dolog szépséghibája az, hogy a baloldali összenyalást leszámítva a kutya nem foglalkozik az LMP-vel! Egyedül Pesten van némi támogatottsága köszönhetően "a Fideszre nem szavazok, soha" belvárosi libsi gyökereknek, akiknek a világ max a nagykörútig tart! 2018-ban a picsába sem lesz az LMP (LEHET MENNI A PICSÁBA) :D :D :D :D :D :D :D :D

rockerkrisz · http://rockerkrisz.hupont.hu/ 2014.05.03. 20:25:09

@ariskerase: Ajaj a Kossuth levelét nem nézted meg amit a kedvedért raktam ki professzor úr :( Meg ez a csúnya beszéd...ettől már biztos igazad lesz...meg ez az erőltetett :DDDDDDDDDDDD... Ha tudtam volna hogy ennyi eszed, nem pazaroltam volna az időmet rád.

rockerkrisz · http://rockerkrisz.hupont.hu/ 2014.05.03. 20:27:55

@ariskerase: Basszus meg ezek az érveid megint :D Szóval akkor a FIDESZ-re kell szavaznom, mert arra sokan szavaznak, ejj professzor úr, talán nem is vagy te professzor!

2014.05.04. 13:15:59

@rockerkrisz: Milyen Kossuth levelet és hol? Itt vagy máshol? De hol, hova raktad ki? Bocs, de nem követem a blogos tevékenységed. Csak arra válaszolok max, amit írsz!

2014.05.04. 13:20:30

@rockerkrisz: Basszus, te meg tanulj már meg olvasni és értelmezni, amit írtam. Azért, jó hogy továbbgondoltad azt, amit leírtam.

Egy szóval,sem írtam, olyat, hogy a Fideszre kell szavazni, még azt sem, hogy a Jobbikra, vagy más pártra!

Arra mutattam rá, hogy az LMP-nek nincs tovább hová növekednie. A szavazói nagy része azon baloldaliak közül kerül ki, akik nem szavaznának a baloldali összenyalásra, és a Fideszre sem! Ennyi! Ezen nincs mit túlbonyolítani, és nem kell belemagyarázni mindenfélét, ahogy teszed!

2014.05.04. 13:21:33

@rockerkrisz: Magyarán tanulj meg olvasni, a nagy okoskodás helyett!

rockerkrisz · http://rockerkrisz.hupont.hu/ 2014.05.04. 13:36:11

@ariskerase:
Nem is nagyon blogolok, mert nincs időm.
A Kossuth levél itt van: balpolitika.blog.hu/2014/05/01/kossuth_vidini_levele
Én meg annyit mondtam hogy ennyi erővel szavazhatok inkább a FIDESZ-re vagy az MSZP-re, mert azokat tövig benyalja a média. Kit érdekel hogy az embereket nem érdekli az LMP, mert gyenge? Azért gyenge, mert a hatalmat akarók otthagyták, mert úgy is kiesik. De aztán ők jártak rosszabbul.

2014.05.04. 15:08:10

@rockerkrisz: Bocs, de nem tudok olyan embereke komolyan venni, akik saját magukra vagy az általuk készített blogokra és posztokra hivatkoznak! Ez már önmagában nevetséges. Az szép, hogy bemásoltál egy levelet, de honnan? Mi volt a levél forrása, azt meg tudod nekem adni? Akkor majd talán komolyan is veszem ezt a levelet!

Nem cáfolom, biztosan a levelet másoltad be, de ne magadra hivatkozz, mert ez önmagában vicces és magadat teszed hiteltelenné!

rockerkrisz · http://rockerkrisz.hupont.hu/ 2014.05.25. 12:09:07

@ariskerase: Ebben az országban már nem csak az érettségit nem veszik komolyan de még a diplomát se? :( Úgy látszik nem rendelkezel ECDL bizonyítvánnyal, na majd ott megtudod tanulni, hogy hogyan lehet rákeresni az interneten egy szóra. Próbáld csak ki: google.hu-ra felmész és beírod, hogy "Kossuth vidini levele". Megtudod csinálni, hajrá!

2014.05.26. 08:45:39

@rockerkrisz: Ez a komment is csak a dilettantizmusodat bizonyítja! Én keresek forrásokat a te állításodra? Én bizonyítsam az igazadat? De, hogy értsd tehát, ha én azt állítom, hogy a Marson van élet, akkor ezt neked kell bizonyítani, nem nekem, aki állítom?

Egy linket kértem nem többet, nem azért, mert nem tudok rákeresni, ismerem a levelet, hanem hogy támaszd alá egy forrással az igazadat, de erre nem vagy képes, mert MÉG EGYSZER ELMONDOM, SENKI SEM HIVATKOZIK SAJÁT MAGÁRA!

Egyszerűen ne történészkedj, ha nem értesz a történelemhez!
Köszönöm előre is!

rockerkrisz · http://rockerkrisz.hupont.hu/ 2014.05.26. 15:11:33

@ariskerase: Micsoda kutakodás kell ehhez ezt a mindenit, gondolom te nem a kapitalista Google-t használod, hanem fennmaradt iratokat nézegetsz. Veled nem lehet vitatkozni, mert csak a saját hülyeségedet ismételgeted. Ráadásul még ismered is a leveled most már, szóval már utána néztél és igazam lett megint. Szánalmas vagy, itt jössz nekem megint a történelemmel, te a Kálmán Olga szintjén vagy, annyi a módszered, hogy értetlenkedsz, leszarozol mindent aztán igazat adsz magadnak.
Adok pár linket, mielőtt még azt mondja, hogy annak a forrásnak nem hisz professzor Úr:
mek.niif.hu/04800/04834/html/kossuth0117/kossuth0117.html
www.neplap.net/blog/szegeny-szerencsetlen-hazank-elesett
És jéé még az antimagyar wikipédia is írt erről:
hu.wikipedia.org/wiki/Kossuth_Lajos

2014.05.26. 18:39:14

@rockerkrisz: Nem a probléma nem velem van, hanem veled! Egyszerűen nem tudsz arra válaszolni, amit kérdeznek tőled, hanem elkezdesz mellébeszélni. Elég csak az utóbbi kommentedet példának hozni. Én egy szóval sem kértem tőled iratokat - bár ezek szerint nem vagy tisztában a forrás szónak a jelentésével - pusztán egy linket kértem, mivel feltételezem onnan másoltad be a levelet.

De még egyszer az ember soha nem hivatkozik magára, hanem forrásokra alapozza az állításait, legalábbis a történettudományban. De hogy tanulj valamit, a forrás lehet írott, íratlan sőt elektronikus is. Nem elsődleges forrást kértem tőled, bár ha van az is azt is bemutathatod, de nem azt kértem.

Amúgy ha feltűnt volna egy szóval sem cáfoltam meg neked a vidini levelet, vagy bármit amit Kossuthról írtál, pusztán forrásokat kértem, ez nagy különbség.

Arról meg végképp nem tehetek, hogy nem vagy tisztában a történettudománnyal, ami szerinted hülyeség, mert nem tudsz hivatkozni.

Ja és valamit, sem a metapédiát, sem a kurucinfót, sem a "kapitalista" - ezt te írtad - googlét, vagy az antimagyar Wikipediát nem én hoztam fel. Egyáltalán mi bajod a googleval? Mert én semmi rosszat nem írtam róla? Vagy a wikipediával? Arról sem írtam semmi rosszat? Vagy megint olyan dologra próbáltál válaszolni, amit nem kérdeztem?

Szerintem a kérdésre válaszolj, mert eddig csak mellébeszélsz, linket az elején is elküldhetted volna, nem kellett volna az a sok rizsa!

És ha én már annyira nagy hülyeségeket beszélek, pontosan mik azok a nagy hülyeségeke? Mert én amit eddig írtam neked azok tények, fura de egyiket sem tudtad vagy próbáltad megcáfolni! Inkább jössz Szálasival meg a kurucinfóval, amiről én egy szót sem szóltam!

De mik azok a nagy hülyeségek? Várom a választ!

rockerkrisz · http://rockerkrisz.hupont.hu/ 2014.05.26. 20:57:25

@ariskerase: Komolyan nem tudom mi bajod van. Itt hisztizel, hogy bizonyítsak, mert az, hogy a vidini levél az lehetne akár annyi, hogy van élet a Marson. Ez akkor lett volna igaz, ha azt mondom hogy csak van egy ilyen levél, de nem mondom a nevét. A Google első találata bizonyította volna az igazamat, mivel elmondtam a nevét, de te ahhoz lusta vagy, ki vagy akadva, hogy bemásoltam a kedvedért a vidini levelet, amiről te utólag azt mondod már hogy ismered, de bizonyítsam forrásokkal, igaz te ismerted mindig is, de kell link, mert csak. Na ez a nagy hülyeség. Az hogy most nem dicséred a kurucinfót, az most mit számít, tényeket mondok, te reklámozod őket az oldaladon, meg Szálasit meg a Metapédiát, de továbbra is jönni fog a hülyeséged, hogy miért írtam róla? Azért, mert te reklámozod a blogodon, én meg megemlítettem, mivel te is nagyon szeretsz beszólogatni a blogomon. Szövegértés továbbra sem megy neked, vagy csak elfelejtetted amit írtál. Azt mondtam, hogy részben az ő hibájuk volt a szabadságharc bukása, te pedig egyből rám támadtál, hogy nem csak az ő hibájuk miatt buktuk és tanuljam meg az általános iskolás tananyagot, utána meg mantráztad ezerrel hogy félrebeszélek, érvelni nem tudtál, mert nem volt mivel. Minek kellett amúgy a forrás, ha úgy is igazam volt? Aki mellébeszél az te vagy. Szálasinál pedig az volt a legnagyobb gondod, hogy nem független bíróság ítélte el. Magyarázzad el nekem, miért kellene Szálasit tisztelnem? Mi dicsőt vitt véghez?

2014.05.27. 11:24:59

@rockerkrisz: Akkor nézzük sorban. Egy senki nem hivatkozik magára. Nem a vidini levéllel van baj, nagyon szép, hogy utána néztél bemásoltad stb. Csak ha már hivatkozol rá, akkor ne a saját oldaladat linkeld be, egyszerű technikai dolog, nem több! Ha már a történészkedsz akkor legalább a történettudomány szabályait tartasd be, egy ilyen is bakiért úgy vágnának ki bármelyik történelem tanszékről, hogy a lábad nem érné a földet! Egyszerű technikai dolog! Ez lehet neked hülyeség, de akkor ne linkelgesd, akkor írd azt, nézzek utána a neten a google-n megtalálom a teljes levelet, de et inkább a magad blogját linkelted be, ahelyett hogy azt a forrást, ahonnan kimásoltad. Ez csupán technikai dolog, lehet neked lényegtelen, de ha történelem szakon végeztél volna vagy ismernéd a történettudományt, akkor nem követtél volna el ekkora hibát!

Szálasiról annyit, én soha nem írtam vagy kértem tőled, hogy tiszteld. Nem kötelező, mindenki maga dönti el, hogy kit tisztel, szeret vagy gyűlöl. Pl. én egy utolsó szarzsáknak egy senkiházi pofázógépnek tartom Schiffert, aki csak játssza az eszét, és fogalma sincs a világról, nekem ez róla a véleményem, ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek így kellene vélekedni róla, ez az én szubjektív véleményem, ezzel szemben te pl. kedveled, ami helyén való is, na ugyan ez a helyzet Szálasival, ettől még vannak bizonyos történelmi tények! De hagyjuk Szálasit, mert erről órákat lehetne beszélni, de amúgy ha már itt tartunk, Szálasit nem én hoztam fel hanem te! Te és nem én, én egy szóval sem dicsértem neked, hanem te kezdted írni, hogy Szálasi így meg úgy! NEM ÉN! Akkor most meg mi a baj azzal, ha bizonyos tényeket közlök veled, ha baromságokat beszélsz róla, de kérdésemre még mindig nem válaszoltál, de ez mindegy is!

Ami pedig a metapediát, meg a kurucot illeti, én még egyszer leírom neked, hogy nem hoztam szóba, te jöttél vele, ha téged zavar, hogy "beszólogatok" akkor normális emberhez méltóan, fogod magad és megcáfolod, nem kezdesz el teljesen más dolgokat felhozni, aminek semmi köze a beszélgetéshez vagy vitához! És konkrétan mivel is szóltam be? Pusztán tényeket írtam! Az fáj, hogy lerántottam a leplet a baromságaidról az lmp-vel kapcsolatban? Hogy megalapozatlan baromságokat írtál? Ezek tények, ne akard itt beadni, hogy az lmp-t elnyomják, meg schiffert üldözik, mert ez nem igaz! Semmilyen hátrányt nem érte őket, nem több mint a többi balos pártot! Ez egy tény!

Amúgy meg amiket írsz kicsit zavarosak, pl. mi köze szálasinak a szabadságharchoz, vagy a metapédiának vagy a kurucnak? Legalább válaszd el amiket írsz, mert néha követni sem tudlak!

rockerkrisz · http://rockerkrisz.hupont.hu/ 2014.05.27. 13:05:20

@ariskerase: Az hogy most nem dicséred a kurucinfót, az most mit számít, én tényeket mondok, te reklámozod őket az oldaladon, meg Szálasit meg a Metapédiát, de továbbra is jönni fog a hülyeséged, hogy miért írtam róla? Azért, mert te reklámozod a blogodon, én meg megemlítettem, mivel te is nagyon szeretsz beleszólogatni a blogomba.
Ezért írtam róluk és én nem keverem őket a szabadságharccal, te vagy itt összekeveredve.

Azért írtam antimagyarnak a wikipédiát, mert te a féligazságokat hangoztató metapédiát tünteted fel, mint enciklopédia a blogodon. De te képtelen vagy felfogni amit mondok, mivel zavaros vagy.
A Google-t meg csak nem kedvelem.

Amit írtam az igaz, hiába hazudozol, nem tudom te mire vélted ezt a főváros átadásos hiszit. Ja, hogy arra, hogy a szerinted utolsó szarzsák, senkiházi Schiffer már megint csak összevissza pofázott? Amit az Együttről írtam az is biztos hazugság. Attól, hogy a kedvenc független oldalaid erről nem írnak ez igaz, ha gondolkodnál, rájönnél. A FIDESZ által összerakott híradó is biztos csak véletlen volt. Ja neked a tudatodig csak a Kálmán Olgás alázás jutott el? Ja mert te is ugyanolyan vagy okosan értetlenkedsz, már értem.

Igazad van abban viszont, hogy a Jobbikot ott támadják ahol érik, de ők már akkor támadták az LMP-t amikor megalakult és eddig nem az LMP kezdeményezte a támadásokat a Jobbik felé.

Meg megint ez a történészes hülyeséged. Ha most már ismerted is a levelet, akkor minek kellett bizonyítani linkkel?
Ha azt mondom, hogy Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor, akkor most azt bizonyítanom kell, mert te tudod, de mégsem? Ja hogy ezt tanították nektek...nekem honnan kellett volna tudom, hogy nektek mit tanítottak?

Na akkor most milyen kérdésre válaszoljak?

2014.05.27. 15:36:26

@rockerkrisz: Azt, hogy én mit reklámozok a blogomon, szerintem magánügy, írd meg a blgomra és akkor majd elbeszélgethetünk erről, de akkor sincs hozzá semmi közöd, azt rakok ki, amit akarok, mert tudod, tudtommal egy demokratikus jogállamban élünk, és ha neked az lmpés idiótákat van kedved fényezni, akkor én ugyanezt megtehetem a hazafiakkal. Ami pedig a metapédiát vagy a kurucot illeti, kb. annyi hülyeség és baromság van rajta, mint bármelyik más portálon, az egyetlen bűnük, hogy sok elhallgatott dologra rávilágítanak, amit a „hivatalos” hírportálok elhallgatnak vagy elbagatellizálnak. Ez nem azt jelenti, hogy mindenben egyet értek vagy egyet kellene értenem velük, még a Jobbikkal sem értek mindenben egyet. Látod ezért is hülyeség, ezen lovagolok, mert úgy teszel, vagy úgy próbálod beállítani, mintha én mindenben csak velük értenék egyet. De ha már itt tartunk, ha mások kirakhatják vagy kiteszik olyan oldalak linkjeit, mint a magyarellenes pártok – lmp, mszp, dk, fidesz stb. – és a hozzájuk tartozó, -kb. ugyanannyi marhaságot és hazugságot közlő – újságok, tv és blogok – mint az ATV, Egyenlítő, Népszava, Nol, Magyar Nemzet vagy Hírlap stb. – akkor én miért ne tehetném ugyanezt a hazafias oldalakkal? Ha ez téged zavar sajnálom, rakjál ki lmpés, balos vagy antifa oldalakat engem nem fog zavarni, max kiröhöglek érte! Továbbá Szálasit te hoztad fel és nem én, arra még mindig nem kaptam választ mi vele a bajod? Nem kedveled, de mi is a baj vele? Én elmondtam pár dolgot vele kapcsolatban, megcáfolva a sablonos unalomig terjesztett hivatalos dogmát vele kapcsolatban. Nem állítom, hogy ne lettek volna bűnei, mert ilyen alapon mindenkit pellengérre lehet állítani, egy igazi bűne volt, hogy szerette a hazáját és szembeszállt a megszálló szovjet hadsereggel, vesztére pont a németek oldalán. Te lehazaárulóztad, de mitől is hazaáruló ő? Mert egy teljesen törvénytelenül működő a legalapvetőbb törvényi előírásokat is semmibe vevő bíróság elítélte? Olvass, utána mondjuk a Szálasi vagy bármelyik háborús bűnös perének, és fel fog tűnni, hogy már a bizonyítás az ellenük felhozott bizonyítékok nem állnának meg mondjuk egy mai bíróság előtt! És akkor itt felhozhatom példaként az általad annyira védett Görgeit, jogi értelemben ő sem volt áruló, hiszen az árulás jogi tényállását nem merítette ki, nem állt át az ellenséghez, nem szolgáltatott ki számukra információkat, így nem is tekinthető árulónak. De ezt nem is bogoznám tovább A szabadságharcra csak azért kérdeztem rá, mert nem volt egyértelmű amit írtál és némi pontosítást kértem tőled. Már megbocsáss, ha nem tudom előre, hogy mit is gondolsz, sajnos nem vagyok gondolatolvasó

Ami pedig a wikipediát illeti, én semmi rosszat nem íratm róla, vannak rajta hasznos dolgok, mint ahogy a metapedián is! Vagyis olyan dolgot feltételeztél rólam, ami nem igaz, hamisan bizonyíték nélkül, pusztán egy te általad kitalált feltevés alapján írtál valamit. Nem a wikipedia vagy a metapedia az egyetlen internetes enciklopédia, rengeteg más is létezik, amiket szoktam olvasni és nézni, és nem ez a két oldal ahol utána nézek, vagy utána lehet bárminek is nézni. De innen is látszik mennyire egysíkú, sztereopíd és sablonos a gondolkodásod, ami az általad gyártott hazugságokból és félremagyarázásokból áll. Rólam olyan dolgokat feltételezel, ami nem igaz, és úgy állítod be mintha igaz lenne, de itt is felsültél, alapvetően semmi bajom a wikipediával, úgy vagyok ezzel mint a hírportálok, nincs rajta több hülyeség, vagy baromság, mint más hasonló oldalakon. Pl. nekem a googleval mint keresővel és különböző szolgáltatásokkal (és nem mint multinacionális nagyvállalattal) semmi bajom, az igaz, hogy nem a legjobb kereső, vannak jobbak és az is igaz, hogy nagyon profitorientált ehhez elég csak a találati listákat megnézni, de ettől van sok hasznos funkciója és még mindig itt a legegyszerűbb bármire is rákeresni.

2014.05.27. 15:36:56

@rockerkrisz: Ami pedig schiffert illeti, szinte azt csinálod, amire számítottam, most cinikusan engem idézel, pedig csak annyit írtam róla, hogy leszarom ezt az embert és szarba nem nézem, hogy miért? Mert jogom van őt semmibevenni, vagy kötelező őt kedvelni? Pontosan milyen „főváros-átadásos hiszti”? Pontosan itt mire gondolsz, bocs, hogy megkérdezem, csak nem egyértelmű, szerintem megint elfelejtettél velem megosztani pár infót? Mármint, amit a postban írtál? Én nem cáfolom, hogy köpködnek az lmpére, de azért nem annyira vészes a helyzet, mint ahogy megpróbálod itt démonizálni a dolgot. Egyszerű hétköznapi mutogatás nem több, ezt nem kell túlreagálni. Amúgy meg tévedsz, mert az általad említett „kedvenc” oldalaim igen csak írnak/írtak róla! Csak te nem olvasod, innen is látszik, hogy baromság ez az állításod is! Mondjuk a Kálmán Olgás beszélgetésre a Kurucon találtam rá, vágatlanul! És elég korrektül leközölve, de ez se zavarjon! Amúgy a közmédiából, kb. annyira van kizárva és elnyomva az LMP, mint az mszp, a dk vagy a többi álellenzéki párt, vagy a Jobbik, sőt a Jobbikot még jobban mellőzik. De egy kis bolhafingnyi párt, aki gyakorlatilag semmit nem tesz és semmit nem tud felmutatni, az ne csodálkozzon, ha nem reklámozzák agyon, amúgy statisztikailag kimutatható, hogy az LMP több szereplést kapott 2010-2014 közötti ciklusban, mint mondjuk a 10szer jobban támogatott Jobbik, szóval, hogy is van ez? Az MTV hazudik, eddig is ezt tette, mindig az éppen aktuális kormányt szolgálja főleg az elmúlt 10 évben, jó reggelt, ha ez feltűnt, üdvözöllek Magyarországon 2014-ben!
Abban pedig nagyon tévedsz, hogy a Jobbik támadná az LMPét, kb negyed annyit foglalkozik velük, mint az LMP a Jobbikkal, tehát ez egy csúnya ferdítés a részedről, fura de tudnék neked példát hozni agresszív lmpés (de hozhatnék, mszpés, együttes, dékás) aktivistákról, viszont agresszív jobbikosokról nem tudok! Amúgy ha már itt tartunk kb, annyira szarok az Együttre, mint a Fideszre vagy az LMPre!
Ja és ha már „történészes hülyeség” nem én kezdtem okoskodni történelemből, hanem te, te bizonygatod itt, hogy Kossuth áruló, Görgei meg „nemzeti hős”, ha ennyire biztosan tudod, a tutit akkor bizonyítsd az állításodat. De csak egy laikus vagy, aki valamit olvasott valahol és meg van győződve az igazáról, de a történettudomány alapvető szabályaival sincs tisztában, tehát ki történészkedik is itt? Én, aki történelem szakon végeztem, vagy te, aki olvastál valahol, valamit és ezen alapulnak az állításaid. Ebből is látszik mennyire komolytalan is az állításod. A történettudomány is bizonyos elvek szerint működik, mint bármelyik más tudomány! Javaslom olvas Ranke-ot! Bár fogalmad sincs ki is volt! Nem a levélről van szó, csak ne játszd itt el, mekkora tutira tudod a történelmet, mert amit te mondasz az megcáfolhatatlan, miközben a tudomány alapvető elveit sem ismered. A történelem, úgy működik ha valamit állítasz, azt bizonyítani kell, bizonyítani pedig forrásokkal tudod az állításaidat. A forrás meg bármi lehet írott, íratlan emlék, vagy a te esetedben egy elektronikus bizonyíték. De mehetnék tovább, van elsődleges forrás másodlagos forrás, de senki sem hivatkozik önmagára, csak egy idióta! És nem arról van szó, hogy nincs igazad, vagy ne ismerném amit mondasz, de nem vagy szakember, szóval ne játszd itt el, mintha te tutira tudnád mi volt Görgeivel meg Kossuthhal! Érted? Mert valahogy ezt nem akarod beismerni, hanem okoskodsz, és ha meg nem tanítottak valamit, vagyis magyarán elismered, hogy nem értesz hozzá, jelen esetben a történelemhez, akkor meg minek okoskodsz itt, mintha valami ász történész lennél és jösz a gagyi orbános megjegyzéseddel, aminek semmi köze ahhoz, amit mondasz? Én ha nem értek az asztalossághoz, akkor nem akarom senkinek megmondani, hogyan gyártson asztalt!

2014.05.27. 15:40:47

@ariskerase: Ja és még valami, komoly mentális problémáid lehetnek, mert pontosan hol és mikor dicsértem én akár egyetlen egy szóval is a kurucot? Tényeket közöltem róla, a kettő meg nem ugyanaz, az hogy te nem szeretsz egy oldalt, a te dolgod nem az enyém. De ne magyarázd félre, amit írok, mert már megint ezt teszed. Nem dicsértem semmit és senkit! Tehát ezt magyarázd meg, vagy ennyire nehezen megy az olvasás, mert ezt nagyon félreolvastad!

2014.05.27. 15:43:51

@rockerkrisz: Ja és még valami, komoly mentális problémáid lehetnek, mert pontosan hol és mikor dicsértem én akár egyetlen egy szóval is a kurucot? Tényeket közöltem róla, a kettő meg nem ugyanaz, az hogy te nem szeretsz egy oldalt, a te dolgod nem az enyém. De ne magyarázd félre, amit írok, mert már megint ezt teszed. Nem dicsértem semmit és senkit! Tehát ezt magyarázd meg, vagy ennyire nehezen megy az olvasás, mert ezt nagyon félreolvastad!

rockerkrisz · http://rockerkrisz.hupont.hu/ 2014.05.27. 17:37:28

@ariskerase: Minek írsz ennyit ha semmit nem mondasz vele?

Előbb beismerted, hogy reklámozod, most meg mentális hülyeségeidről fröcsögsz a kurucoddal. Meg semmi közöm hozzá, hogy mit reklámozol. Oké. Akkor neked sincs semmi közöd amiről írok, ugye... Veled ellentétben én el is olvasom amit írsz, bár egyszerűbb lenne egy ilyen frappáns, kreatív kis választ adni, mint amiket te szoktál...várjál hivatkozok rád:

"Aha hátha te mondod! Kár hogy el sem olvasom, amit írsz!

Történelemről meg ne akarj velem vitatkozni, mert hamar alul maradsz! A propaganda történelemre, amivel a hasonló agymosottak agyát mossák, mint te meg nem vagyok kíváncsi! Eddig semmit nem bizonyítottál, csak fröcsögsz, de ha te ettől jobban érzed magad, engem nem zavar!

Jó fetrengést, abban a szellemi mocsokban amiben most is vagy!
Na csá!"

Te azóta sem fogtál fel semmit professzor létedre.
Megint leírtad, hogy a legnagyobb bajod az, hogy nem független bíróság ítélte el Szálasit. Meg "egy igazi bűne volt, hogy szerette a hazáját és szembeszállt a megszálló szovjet hadsereggel, vesztére pont a németek oldalán".

Hát végül is hazaszeretetből ártatlanokat ölt, az országot teljesen kizsákmányolta a németeknek, csak hogy megnyerjük a háborút. Épeszű ember látta volna már, hogy lehetetlen megnyerni. Csodálkozol hogy feltételezek rólad dolgokat...

"A Harmadik Birodalomba munkakölcsönzés címén indítottak útnak zsidókat, ezek nagy része valójában a koncentrációs táborokba menetelt. Ezeket a köznyelv halálmeneteknek nevezte. Mindennaposak voltak az egész területén végrehajtott kivégzések (ezt azzal indokolták, hogy az egész ország hadi terület, ami nem volt igaz), a tömeges vérengzések (így a kb. 3600 áldozatot követelő Duna-parti kivégzések), melyek keretében összességében mintegy 65 000–70 000 budapesti zsidó veszett oda a halálmenetekben, a gettó embertelen körülményei közepette, illetve a kivégzések során alig négy hónap alatt (a vidékieket ekkora már nagyrészt deportálták), miközben a Vörös Hadsereg körbevette a fővárost."

Linkelek Wikipédiát, csak hogy ne sírj:

hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1lasi_Ferenc#cite_ref-4

Ha a Wikipédia igaz, akkor valószínűleg ez is:
hu.wikipedia.org/wiki/Metapedia

Áh szóval az elhallgatott dolgokra világítanak rá?

Ebben a cikkben például főleg csak a negatívumokat ollózta ki Wikipédiáról az agyontanult szerző, miért nincs benne szó például a rákellenes hatásról, csak nem ők hallgatnak el "véletlenül" dolgokat?

hu.metapedia.org/wiki/Marihu%C3%A1na

Ezt meg a Wikipédia írja:

hu.wikipedia.org/wiki/Marihu%C3%A1na#Marihu.C3.A1na

Meg legalább válaszd el amiket írsz! :D

2014.05.27. 21:38:54

@rockerkrisz: Amúgy te értelmes érvekkel alátámasztott választ is tudsz adni, vagy csak vaktába bemásolt szövegeket meg linkeket? Eddig értelmes választ nem tudtál adni. És képes lennél egyszer végre a kérdésekre válaszolni? A sablonos dolgokra nem reagálnék.

Én veled ellentétben elválasztom amiket írok, tehát ilyeneket max magadnak írkálj.

Ami pedig a kurucus megjegyzésedet illeti, én nem ismertem be neked semmit, hogy bármit is reklámoznék, mint ahogy nem is tagadok, mert nincs mit beismernem és nincs mit tagadnom. Ezt nem tudom, de hol olvastad, hogy én bármit is beismertem volna? Olyanokat írsz, hogy fogom a fejem, nem tudom, hogy egy normális emberrel beszélgetek, vagy egy agymosott liberális takony hülyegyerekkel, de az az érzésem, hogy az utóbbival. Még valamit, te egy blogot vezetsz, ahová postokat raksz ki, ahol lehetőséget biztosítasz a hozzászólásra, ez azt jelenti, hogy bárki hozzászólhat, ha ez téged zavar, akkor van lehetőséged ennek a felfüggesztésére, és akkor senki nem fog neked írni ennyi! És én konkrétan egy témához szóltam hozzá, nem személyeskedtem, nem azzal jöttem, hogy te ezt, meg azt reklámozod, te ahelyett, hogy az igazadat bizonyítottad volna, jöttél azzal, hogy a kuruc, szálasi meg a metapedia! Mintha ezzel valami nagy dolgot mondtál volna. Én nem tagadok semmit, mert nincs mit és nem vallok be semmit mert nincs mit. Ugyaolyan oldal mint bármelyik, csak a hozzád hasonló libsi elmebetegek démonizálják az egészet, mintha az csak hazugságot írna, én meg annyit mondtam, hogy kb, annyi rajta a valós dolog és a hülyeség mint bármelyik más oldalon legyen az független, jobb-bal vagy semleges! Te ezt sem vagy képes felfogni, hanem írod a faszságaidat, hogy reklámozok. Ha már reklámozás, először is a reklámozás az, amiért anyagi ellenszolgáltatást kapsz, én nem kapok ezért semmi, ezért ez még csak nem is minősül reklámnak, de ez se zavarjon, pusztán ajánlom ennyi!

Ami Szálasit illeti, nem volt hazaáruló, ezt sem te, de még a Népbíróság sem tudta bizonygatni, ami pedig a Dunába lövetős részt illeti, azt tegyük, hozzá, hogy egy körülzárt ostromlott városban történt, ahol amúgy is kaotikusak voltak az állapotok és az eseményekre semmi hatása nem volt a Szálasi kormánynak. De ez se zavarjon. Tehát, hol a bizonyíték, hogy Szálasi Ferenc 3600 ember Dunába lövetésére parancsot adott? Hol a bizonyíték?

És még valamit Szálasi nem volt antiszemita, új dolog mi, aszemita volt! Tudod mi a különbség? Nézz utána alaposan! A zsidókról meg annyit, hogy csak vonakodva német nyomásra járult csak hozzá a zsidók Németországba szállításához. Ja és ha már itt tartunk az oroszok több százezer magyar állampolgárt hurcoltak el malenkij robotra, azok hathatós támogatásával és hallgatásával, akik elítélték Szálasit. És milyen bíróság az, ahol a vádlott nem védheti meg magát, nem bizonyíthatja ártatlanságát, még csak fel sem szólalhatott a perben, nem intézhetett kérdéseket a tanukhoz, és olyan dolgokkal vádolták meg, amit e? Elárulok még egy dlgot - és olvasd a Rubicont a wikipedia helyett - a háborús bűnösnek azt tekintették, aki a 44 októberi hatalomváltás után előléptetták, tehát még csak bűnt sem kellett elkövetni, míg sok olyan rendőrt csendőrt honvédet elő sem vettek, akik zsidókat deportáltak, gyilkoltak mert mondjuk lefokozta a nyilas hatalom! Ja és még valami, a háborús bűnösök perében az volt a politikai ügyész, akit a Kisgazdapárt jelölt, aki 38-ban országgyűlési képviselőként megszavazta a zsidó törvényeket! Ami pedig a gettókat illeti, azt tudtad, hogy a Szálasi kormány vezette be a menleveleket, erre senki nem kötelezte őket, csak egy szavukba került volna és volt-nincs menlevél, és akkor mit csinált volna Wallenberg meg Perlasca? Ja ezt sem tudtad ugye, mert olyan hogy menlevél a diplomáciában nem létezik. És pontosan mit vitt ki Szálasi a németeknek, mit rabolt el? Semmit nem kaptak ingyen a németek. De mi az amit ő személy szerint kivitt és csak úgy odaadott a németeknek, mert mindent államközi és kormányközi megállapodások szabályoztak, amiért a németek fizettek vagy fizetési kötelezettséget vállaltak.

Ja és ha már kizsákmányolás, szerinted az oroszok fizettek valamiért? Kifosztottak mindent ahová csak betették a lábukat, embereket hurcoltak el, és még mi velünk fizetették meg a megszállást költségeit! Hogy is van ez?

De folytathatnám.

A metapédiás linkeddel, meg mit akarsz nekem bizonygatni?

rockerkrisz · http://rockerkrisz.hupont.hu/ 2014.05.28. 11:11:33

@ariskerase:

Aha, nem rossz logika. Tehát amikor igazam van, elég csak értetlenkedni, sőt le is kell érte tolni, mert csak. Ha nem fizetnek érte, a reklám az népszerűsítés, épp annyi a közöm hozzá, mint neked itt bármihez. Most kiakadhatnék én is, hogy mi az hogy NÉZZEK UTÁNA?!
Metapédiás linkkel mit akartam bizonyítani? Leírtam. A drága metapédiád pl. annál a cikknél is elhallgatja az igazságot. Se a gyógyító hatásokat nem részletezi, se a kendert, mint haszonnövényt például. Egy "hazaszerető" agymosott volt az aki készítette, mivel magától semmit se tudott, mert annyi az esze, mint egy lyukas fazéknak, kiollózta a KÁBÍTÓSZER részt. Azt a mindenit, mennyire értelmes. Na itt a jobboldalod egy az egyben a szcientológus maffiádat pártolja. Nem ez sem volt érv ugye...te megint értetlenkedni fogsz drága Kálmán. Minek is beszélek neked, te csak itt gyalázkodni tudsz a antiliberális maszlagoddal.

Ja, hogy most már a Wikipédiának sincs igaza? Csak nem vagyok gondolatolvasó megint...
Ez egy bejött érvelési technika, amikor a fasiszták egymással "vitatkoznak". Mire gondolok? Arra, hogy előhúzzák a zsebükből a Szovjetunió bűneit. Mintha az bármit is jóváírt volna. Ja hogy Szálasi csak vonakodva német nyomásra járult csak hozzá a zsidók Németországba szállításához? Milyen jószívű volt, azt a mindenit! Egyébként a hazaszerető nyilas barátaid, pl. akik vitték Radnótit meg a szerencsétlen társait "kényelmes tempóval" a háború után, hogy kibújjanak a felelősség alól beálltak az ÁVO-hoz.

Amúgy is mikor dicsértem én a Szovjetuniót?

2014.05.30. 13:52:18

@rockerkrisz: Bocs, de nem hívnak Kálmánnak, vagy valakivel összekeversz, vagy már megint valami baromsággal fogsz jönni! De még egyszer leírom, nem vagyok Kálmán! Ilyen alapon én meg elnevezhetnélek Józsinak! Mi van Józsi! :D

Pontosan mikor volt neked igazad, vagy miben volt igazad, mert előbb ezt nem ártana tisztázni. Olyan dolgokat állítasz, meg feltételezel rólam, amit vagy nem állítottam, vagy nem mondtam. És mikor elmagyarázok neked ezt-azt, akkor kezded elölről, mint egy idióta. Tehát miben is van neked igazad, magyarázd már el? De ezt nem fogod mert eddig sem tetted meg.

Nézzük csak át az egészet.

1. Írtál egy postot, most teljesen mindegy milyen témában.

2. Én írtam hozzá egy kommentet a véleményemmel, tényekkel.

3. Te mivel értelmes válaszra nem voltál képes, nem tudtad megcáfolni azt amit írtam és bizonyítani sem az igazadat, ehelyett elkezdtél félrebeszélni és mellébeszélni, jöttél a kuruccal, meg a metapédiával, aminek semmi köze nincs az általad írt poszthoz, és még most is ezt mondogatod, mintha valamit lelepleztél volna, vagy nem is tudom. Ha téged ez zavar, sajnálom, de nem tartozik a témához, és mint írtam azt teszek ki az oldalamra, amit akarok, de ha nem tudsz megcáfolni amit állítok akkor ne okoskodj..

4. Elmagyaráztam neked semmi kivetnivaló nincs se a kurucban, se a metapédiában kb. annyira hiteles és hiteltelen mint bármelyik portál. Hozzhatnék ezer, meg ezer példát mondjuk a hvg.huról, a nol-ról, az amerikai népszaváról, az lmpések blogjairól,vagy akár a te általad annyira szeretett lmp honlapjáról, ahol bődületesen nagy baromságokat meg haugságokat írnak. Akkor most hogy is van ez? Én nem értem mi bajod a kuruccal, írd már egyszer meg!

5. Arról nem is beszélve, hogy történelmi kérdésekben okoskodsz, úgy hogy a történettudományhoz, a saját bevallásod szerint is, fingod sincsen. Majd mikor ahelyett, hogy beismernéd, hogy nem értesz ezekhez, újból jössz a baromságaiddal. Hogy nem érted, meg én nem értem meg ilyenek. Egyszerűbb lenne ha beismernéd, hogy hülyeséget írtál.

És ha már azon vagy kiakadva, hogy „nézzek utána”, akkor pl. annak amiket leírsz, meg amiket én mondtam neked. De ezt eddig ezek szerint te nem tetted meg, erről meg én nem tehetek.

„Amúgy is mikor dicsértem én a Szovjetuniót?” – Örülök, hogy megkérdezted! Akkor amikor én a Kurucot meg a metapédiát neked! De komolyra fordítva, ha már annyira egy korszakkal akarsz foglalkozni, akkor - a te szavaiddal éljek, amikor azt írtad „annál a cikknél is elhallgatja az igazságot”-, csak, hgy szó szerint idézzelek, ne csak az egyik oldal „bűneit” emlegessük, hanem legyen teljes a kép, és mondjuk ki, minden egyes hadviselő fél elkövette ugyanazokat a bűnöket, nem tudsz olyan országot mondani, az egész második világháborúban vagy a világtörténelem bármelyik háborújában, ahol ne lettek volna visszaélések. Ismerős az a mondás, hogy a történelmet a győztesek írják? Csak míg az egyiket, ahol csak lehetett bűntettek, - magyarok, németek, nürnberg, háborús bűnösök, - addig a másik oldal viselt dolgai el vannak felejtve és nem illik felemlegetni!

Az meg, hogy beálltak az ÁVO-ba, azért nem teljesen fedi a valóságot, biztosan voltak olyanok is, de nem volt általános. A Nyilaskeresztes Pártnak 300ezer tagja volt, volt aki meghalt a háborúban, volt aki emigrált, volt akit kivégeztek, volt akit elítéltek, volt aki belépett a kommunista pártba vagy az ÁVÓ-ba, volt aki bújkált, vagy letagadta a múltját, volt akivel nem foglalkoztak. De akkor most lehet, hogy újjat fogok neked mondani, de az egykori állampárt tagjairól is elmondható hasonló. Volt aki megmaradt a kommunizmusnál, van aki mszpés, lmpés, együttpmes szdszes lett, van aki fideszes, van aki leszarja a közéletet sorolhatnám.

2014.05.30. 13:54:13

@rockerkrisz: Ami pedig az állítólagos technikádat illeti, ez is csak engem igazol, egyszerűen nem tudod megcáfolni, amit írtam, mert ahhoz némi tudás és utánajárás is kellene. Pedig elég lenne megnézni, vagy meghallgatni, amit mondjuk Karsai mondott és írt a témában. Vagy ő is fasiszta? Ezek szerint! Te nekd tulajdonképpen fogalmad sincs a második világháborúról, egyszerűen csak azt szajkózod nekem amit az általános meg középiskolában tanítottak neked, a hivatalos propagandát! Csak akkor van gond, amikor bizonygatni kellene, na akkor jössz ezzel a technikás érveléseddel, ami totál bukás. Nem tudsz cáfolni, most sem! Attól, hogy ezt írod még nem lesz igazad és nem lesz bizonyítva az állításod. Történelemben bárhol és bármikor megcáfollak, még csak nagyon meg sem kell erőltetnem magamat!

Amúgy meg ha már Szovjetunió, pont te voltál az, aki Szálasival jöttél, meg hogy Szálasi áruló, hogy miért lett volna áruló, azt nem tudom, mert ezt eddig még nem tudtuk meg tőled, de mindegy, és most ki vagy akadva a Szovjetunión! Ne legyél a háború nem jó vagy rossz, fekete vagy fehér oldalból áll, hanem győztesből és vesztesből és a vesztes igazsága senkit nem érdekel csak a győzteseké,még akkor is ha tele van hülyeséggel és hazugsággal.

És hol írtam én bármit is a wikipediáról? Ezt magyarázd már el? A wikipedia az tudod hogy működik? Elmondom, a felhasználók szerkesztik. Emberek százezrei és milliói a világon azzal a kikötéssel, hogy az egyes szócikkekhez írjanak hivatkozást és forrást, ezt mondjuk sokszor nem teszik meg.

Tehát te ezek szerint azt állítod, hogy a wikipedia szócikkeit szerkesztő több millió ember közül, soha senki nem téved vagy ír igazságot? A wikipedia annyira hiteles és igaz, mint a metapedia vagy bármelyik internetes portál vagy enciklopédia, mert van belőle bőven. De ezt valamiért, egyszerűen nem akarod megérteni, hanem fújjod a hülyeségedet, amit már egy tucatszor

Ha meg már történelemmel akarsz nekem példálózni, akkor legalább történészek műveivel gyere, vagy történészek által szerkesztett oldalakkal. Mondjuk ott a Rubicon, mondtam egyet.
De még a történészek sem tévedhetetlenek. Leírtam neked egy sor dolgot

„Na itt a jobboldalod egy az egyben a szcientológus maffiádat pártolja.” Bocs, hogy kiollóztam, de el kell hogy szomorítsalak, a szcientológusok pont a baloldalon hemzsegnek! Szóval ezt bebuktad, elég szépen! A jobboldali kormány szorította őket vissza, ők vették el az egyházi státuszukat megfosztva ezzel őket egy sor előjogtól, ami az egyházaknak jár – és pont a baloldal van ezek ellen, ők mindenkit elismernének egyháznak, gondolkodás nélkül, de mindegy – tehát hogy is van ez?

És a kábítószer ezek szerint jó dolog? Ezek szerint legalizálni kellene? Ha már ennyire véded! De összemosni a jobboldalt a szcientológusokkal, ez ugyanolyan baromság, minthogy az LMP-ét üldözik ebben az országban vagyis egy nagy marhaság. A hazafiak soha nem támogatták a szcientológusokat, mondj legalább egy példát! De erre sem tudsz még csak példát sem mondani nekem, csak ugattál, ez kb. olyan volt mint amikor jöttél nekem a kuruccal meg a metapédiával!

Radnótiról meg annyit, a felszabadító szovjet katonák magyar honvédtiszteket lőttek a Dunába, több százezer magyart elhurcoltak malenkij robotra, akik közül alig tért haza valaki, nők millióit erőszakolták meg, amerikai katonák „internálták” a japán állampolgárait, a dicsőséges szovjet hatóságok 3 millió ukrán éheztettek halálra a háború előtt, drezdát minden ok nélkül szétbombázták minden ok nélkül, és akkor ott van a jófej amerikaiak akik atomot dobtak hirosimára és nagaszakira! A háború már csak ilyen, vannak áldozatok! Mint mondtam, mindenki követ el atrocitást és visszaélést! Ezért kell objektíven és nem szubjektíven a propagandát benyelni!

2014.05.30. 14:01:12

@rockerkrisz: Amúgy a marihuána rákellenes hatásai? Ja lassan már csodaszer nem? Látom te valami szuperpolihisztor lehetsz, mert a politikát, a történelmet mindenkinél jobban tudod, de ezek szerint a biológiáról és az orvostudományról is!

Hol végeztél okj és wikipedia egyetemen szuperpolihisztor szakon? :D :D :D

Bocs, de csak nevetni tudok rajtad, nagyon nevetséges vagy!

Jöttél, ezzel az egy szócikkel, hány lyat hozzak neked a legkülönbözőbb portálakról, amit a balos portálok mondanak?

Csak egy példa a baloldali médiák tavaly mindenhol arról írtak, hogy Leinhardt Balázs Magyar Hajnal néven pártot alapított, és még a nevet is ő találta ki. Aztán maga Leinhardt Balázs írta meg, hogy milyen jó, hogy ezt az újságból kell megtudnia, mert semmi köze a Magyar Hajnalhoz, ami utóbb ki is derült, a nevet meg pláne nem ő találta ki!

Vagy amikor a balos és fideszes oldalak Kovács Bélát lejáratják és lekémezik, anélkül, hogy egy bizonyítékot is mutattak volna és egyedül a Jobbik kérte hogy kerüljön az egész nyilvánosság elé!
De a vádakon kívül bizonyítékot eddig nem láttunk, mégis mindenki kész tényként kezeli hogy Kovács kém volt!

És ez csak két példa, fura de ezekben az ügyekben a kurucnak meg a metapediának van igaza!

Akkor most, hogy is van ez?

rockerkrisz · http://rockerkrisz.hupont.hu/ 2014.05.30. 15:45:55

@ariskerase: Rendben nem hívlak Kálmánnak, marad az Olga. Miért hívlak így? Mert ugyanolyan értetlenkedő vagy és fújod a sok rizsádat.

"Olyan dolgokat állítasz, meg feltételezel rólam, amit vagy nem állítottam, vagy nem mondtam. És mikor elmagyarázok neked ezt-azt, akkor kezded elölről, mint egy idióta."

Valóban igaz a mondás, hogy mindenki magából indul ki.

Kossuth ügyében adtál igazad, de visszavontad azt is úgy tűnik.

"Amúgy ha feltűnt volna egy szóval sem cáfoltam meg neked a vidini levelet, vagy bármit amit Kossuthról írtál, pusztán forrásokat kértem, ez nagy különbség."

Na akkor:

1. Írtam egy posztot egy témában. Benne volt, hogy a következő: "Kossuth és Dembiński...részben ők azok akik miatt bukott a magyar szabadságharc"

2. Te képtelen vagy a szövegértésre és a RÉSZBEN szónak nem ismered a jelentését, ezért kiakadtál és ezt a következő építő jellegű kritikát tetted: "Javaslom az általános iskolát a figyelmedbe!"

3. Utána már a középiskola is kevés volt a te hihetetlen tudásodhoz, néha igazad adtál ugyanazzal kapcsolatban, néha nem.

4. "Arról nem is beszélve, hogy történelmi kérdésekben okoskodsz, úgy hogy a történettudományhoz, a saját bevallásod szerint is, fingod sincsen."

Aha, szóval azt mondtam hogy fingom sincsen? Azt mondtam, hogy nem tudtam, hogy ennyire szőrszálhasogató vagy, hogy a Google első találata nem bizonyíték. Ráadásul ismerted is a levelet, szóval nem tudom minek kellett bizonyítgatni akkor. Te meg mindig azt mondod hogy nézzek utána amiket mondasz.

"És ha már azon vagy kiakadva, hogy „nézzek utána”, akkor pl. annak amiket leírsz, meg amiket én mondtam neked. De ezt eddig ezek szerint te nem tetted meg, erről meg én nem tehetek."

Te persze be lehettél sértődve jó néhány kommenten keresztül, hogy nem linkelem neked a vidini levelet :D

"„Amúgy is mikor dicsértem én a Szovjetuniót?” – Örülök, hogy megkérdezted! Akkor amikor én a Kurucot meg a metapédiát neked!"

Te még mindig reklámozod a metapédiádat meg a kurucodat, én nem reklámozom a Szovjetuniót és nem is dicsérem. Ennyi erővel rád mondhatom, hogy élteted Hitlert, pedig nem.

Karsai véleményét egyébként elolvastam, nem vagyok olyan lusta, mint te. Soha nem fasisztáztam le Karsait, ez megint a te agyszüleményed.

"Az meg, hogy beálltak az ÁVO-ba, azért nem teljesen fedi a valóságot, biztosan voltak olyanok is, de nem volt általános."

Ők valóban beálltak az ÁVÓ-hoz, lehet hogy nem volt általános, de sokan így bújtak ki a felelősség alól.

Pártok között pedig a mai napig jönnek-mennek az emberek. Pl.: FIDESZ-es is ment a Jobbikba, LMP-be.

"És hol írtam én bármit is a wikipediáról? Ezt magyarázd már el?"

"Egyáltalán mi bajod a googleval? Mert én semmi rosszat nem írtam róla? Vagy a wikipediával? Arról sem írtam semmi rosszat?"

Wikipédián azért a cikkek valamiféle ellenőrzésen mennek át, mielőtt élesítve lennének. Egyébként az általad megnevezett "propaganda" található rajta.

Metapédiás linkemmel pedig bizonyítottam, hogy elhallgatják az igazságot. Igen. Ezt emésszed meg. Teljes mértékben hülyeség a begyepesedett buta konzervatív nézet a drogpolitika terén. Fogalmazzunk a te szavaiddal: agymosott vagy!

"„Na itt a jobboldalod egy az egyben a szcientológus maffiádat pártolja.” Bocs, hogy kiollóztam, de el kell hogy szomorítsalak, a szcientológusok pont a baloldalon hemzsegnek!"

Megint buktad. A szcientológusok a jobboldaloddal karöltve fújják a kapudrog elméleteiket. Egy oldalon áll ebben a témában teljes mértékben a "hazafi" és ez az "egyház".

"És a kábítószer ezek szerint jó dolog?"

Erre a következő posztomban válaszolok:
balpolitika.blog.hu/2014/05/25/ujabb_aldozatot_szedett_orban_demokraciaja

"több százezer magyart elhurcoltak malenkij robotra, akik közül alig tért haza valaki, nők millióit erőszakolták meg, amerikai katonák „internálták” a japán állampolgárait, a dicsőséges szovjet hatóságok 3 millió ukrán éheztettek halálra a háború előtt, drezdát minden ok nélkül szétbombázták minden ok nélkül, és akkor ott van a jófej amerikaiak akik atomot dobtak hirosimára és nagaszakira!"

Fogd már fel hogy nem vagyok a szovjetekkel, sem az amerikaiakkal, se az angolokkal. Ugyanannyira elítélem Drezda bombázását, mint az atombomba támadásokat. De attól még ugyanolyan bűnözők voltak a te nyilas barátaid is, nem kell őket védened.

Kovács Bélát meg nem csukták le, csak gyanúsítják. Meg ezt nem is a magyarok kezdték, elvileg 3 külföldi titkosszolgálat már figyelte és ennek alapján megy most a gyanúsítgatás...

Vannak esetek amikor a kurucnak van igaza azt nem is tagadom, de a metádat ne mossuk már össze vele.

Nagyon viccesek a lealacsonyító megjegyzéseid egyébként kedves Olga. Már az első kommentetben elkezdted a csipkelődésedet.

Meg ez a felfogás... Csak az írhat a történelemről aki történelem szakon végzett? Ha marihuánáról van szó, akkor abban az ügyben nem is mondhatnál semmit, mert nem értesz hozzá, ugye? Meg lassan már csak az mehet csak szavazni aki politológusnak tanult ugye?

2014.05.31. 18:12:15

@rockerkrisz: Én felhívtam a figyelmedet, hogy nem Kálmánnak hívnak, úgy gondoltam hogy elírtad, velem is megesett, ezt jeleztem. Most meg Olgázol, ne akard, hogy én is elkezdjelek becézgetni. Nem tartozom Kálmán Olga vagy az ATV nézői közé, nem is fogok. Ha rühelled őket, azt megértem, de már kezdem unni, hogy csak folyamatosan mellébeszélsz, félremagyarázol és egyenes választ nem tudsz semmire sem adni.

Nem kell idézgetned, én sem szoktam, egyszer tettem meg, de elnézést is kértem érte, szóval nem muszáj kiemelgetned, amit írtam, mert ez az első lépés ahhoz, hogy valakinek a mondanivalóját félremagyarázd.

Ami a félremagyarázást és mellébeszélést illeti továbbra is folytatod.

De nézzük újra.
Tettél egy kijelentést, hogy Kossuth áruló, Görgei nemzeti hős. Erre írtam neked, hogy nem ártana kicsit jobban utána nézned az általános és középiskolai tanulmányaidnak. Amire írtad a vidini levelet. Amit nagyon szépen félre is magyaráztál, de ebbe most nem is mennék bele. Görgeiről annyit, az aki felvállalja a vereséget, az ne várja el, hogy hősnek kijáró tisztelet övezze. De még egyszer mondom, nem mennék bele a részletekbe, mert ez most nem oszt-nem szoroz.

Ezek után kértem, hogyha ennyire nagy történésznek képzeled magad, akkor legalább forrásokkal támaszd alá az állításaidat – teszem hozzá, hogy a vidini levél semmiben nem ad neked igazat, de ez mellékes – erre te fogod magad és belinkelsz nekem egy linket, a vidini levéllel. Amivel kapcsolatban egyetlen egy kifigásom volt – ami technikai jellegű – hogy normális ember nem hivatkozik saját magára, és erre felhívtam a figyelmedet, sőt elmondtam, hogyan kell helyesen hivatkozni.

Majd jössz, nekem azzal, hogy beírom a googleba és lám megtalálom a levelet, csak azt felejtetted el, hogy eleve nem ez volt a gond. Hanem egyszerűen az, hogy rosszul hivatkoztál. amit még mindig nem vagy képes felfogni, és mint valami fogyatékos idióta kötöd az ebet a karóhoz.

De tovább megyek, ha valaki tőlem forrást kér, azzal kapcsolatba, amit állítok, akkor küldök neki, és nem azt írom, hogy igazam van, és ha nem hiszel nekem, keres bizonyítékot a neten. Én bizonyítsam a te igazadat? Azért ne legyünk már ennyire idióták!

Ami pedig engem illet, felhívnám a figyelmedet, hogy nem egyszer adtam meg neked forrást, amit leellenőrizhetsz, pl. nem egyszer említettem neked Karsai László történészt, vagy a Rubicon újságot, te egyszer sem kérted, hogy pontosan hol keresd. És nem magamra hivatkoztam, de ha nagyon akarod előszedem neked a Rubiconok ide vonatkozó részeit és oldal szerint megírom neked. De még egyszer mondom, egyszer sem kérted, hogy konkretizáljam, én egyszer kértem és ezen vagy azóta is kiakadva, ha megkérsz megkeresem neked az éppen oda vonatkozó részt.

A vidini levélről meg annyit, hogy nem én hivatkozok rá, az már egy más kérdés, hogy semmit nem bizonyít abból, amit állítasz, de ez mellékes szál. És úgy állítod, be a dolgot mintha én azt állítanám, hogy a vidini levél nem is létezik. Én viszont soha nem állítottam, hogy a vidini levél nem létezik, létezik, és ismerem is, csak kurvára semmi köze ahhoz, amit te bizonyítani akarsz, vagy állítasz a vidini levélre alapozva. Érted már a különbséget? Az a te szubjektív véleményed, hogy mit olvasol ki belőle. Ettől még nem lesz igazad! És tévedsz, nem vagyok besértődve, csak pusztán ragaszkodom a történelemtudomány alapvető szabályaihoz, nem én játszom meg magam, hogy történész vagyok és aztán meg bizonyítani sem tudod azt, amit állítsz.

Ami a kurucot és a metapediát illeti, nem reklámozom, pusztán ki van rakva a blogom oldalára, mint ajánlott oldal, amihez mondjuk úgy semmi közöd, ha nem tetszik, írd meg az oldalamra. És ha jól emlékszem ezzel kapcsolatban is elmondtam a véleményemet, de hagyjuk, mert látom annyira „elolvastad”, hogy mindig felhozod. Amúgy ezt a témát, sem én hoztam fel, hanem te, mert nem tudtál velem szemben érvelni, mert nincs érved, ezért abba kötöttél bele, hogy az oldalamon mi van, ha a te szinteden lennék, én is elkezdhetném az oldaladat fikázni.

A Szovjetuniót sem azért hoztam fel, mert mondtál ezzel kapcsolatban valamit, hanem te jöttél Szálasival és nem én, úgy csináltál, mintha csak neki lettek volna bűneik, erre próbáltam meg rávilágítani, de ebből is ezek szerint nem sok mindent fogtál fel. A kurucozás, meg wikipediázás után felőlem Hitlerezhetsz is, ha te ettől jobban érzed magadat, csak támaszd is alá, amit állítasz!

Karsait pedig egy szóval sem mondtam, hogy fasisztáztad, pusztán a te logikádból indultam ki és cinikus voltam, de látom nem igazán érted a cinizmust!

2014.05.31. 18:12:48

@rockerkrisz: Akkor még egyszer, hol írtam, olyat, hogy a nyilasok közül senki nem lépett be az ÁVO-ba? Azért megsúgom olyan sokan nem voltak, az ÁVÓ-t elsősorban moszkovita hithű szovjetbarát kommunistákból, zsidókból, szegény nincstelen parasztokból és a szovjet fogságba esett honvédekből szervezték meg, nem véletlenül! Akikre te gondolsz, azok a nyilas mozgalomban is nagyon alul voltak, nagyon kisnyilasok, mivel aki már tisztséget töltött be, azt a kommunizmusban nagyon hátrányosan megkülönböztették. Amire te gondolsz az az, hogy a háború után a kisnyilasoknak, vagyis az egyszerű pártagoknak a kommunista államvezetés megbocsátott – 300 ezer ember – de ezek közül is csak azoknak, akik nem töltöttek be semmilyen funkciót és munkás vagy paraszt származású volt, a nemesi, arisztokrata, értelmiségi vagy államigazgatási múlttal rendelkezőket keményen üldözték. De ezt is részleteztem neked. Csak nem vagy képes ezt sem felfogni! Javaslom a Rubicon című történelmi folyóiratot a figyelmedbe! Ami pedig a felelősséget illeti, az alól nem volt olyan egyszerű kibújni! Azt csak te gondolod így! „nem volt általános, de sokan” kifejezés igencsak megtévesztő a te részedről! De esetleg bizonyíték, forrás?

„Pártok között pedig a mai napig jönnek-mennek az emberek. Pl.: FIDESZ-es is ment a Jobbikba, LMP-be.” – Na ebben teljesen egyetértünk, bocs hogy kiemelem, de ebben igazad van én is így látom. Sőt mszpés is ment a Fideszbe, Fideszes az MSZP-be, az LMP-be, szdsz-es, mszpés, mdfes a dékába, lmpés a baloldali összefogásba meg bajnaihoz és folytathatnám a sort! De ezt szerintem kár lenne ragozni!

Az, hogy a wikipediát ellenőrzik, tudtommal nem állítottam mást, időnként, de túl nagy ahhoz, hogy minden szócikket, naprakészen mindig friss legyen, azt is leírtam neked, hogy működik, de ezt nem folytatnám. Ugyanilyen szűrő, amúgy megvan a metapédián is!

Ami a drokogat illeti, egy nagy baromság, amiket írtál. Megalapozatlan és tudománytalan. Bár korábban írtam, hogy senki nem hivatkozik magára, ezt most is fenn tartom, ettől függetlenül elolvastam a linkedet, amire csak annyit tudok mondani egy nagy butaság. Ezt úgy hívják, hogy butaság és baromság! A tamásos történeted, pedig max a stand up comedybe való, de ott is csak azért, hogy a hallgatóság egy hatalmasat röhögjön rajta. A jobboldal és a szcientológia összemosása is csak ezt bizonyítja, a szcientológiáról szerintem nem sok fogalmad van, azok csak azért vannak a drogok ellen, mert aki drogozik, az általában gyenge jellem és a gyenge határozatlan jellemeket a legkönnyebb bepalizni és lehúzni. A Jobbik, pedig egyedüliként, pont ez ellen is van, de mosd csak össze nyugodtan, nem belőlem, hanem magadból csinálsz hülyét. Tudom a libsik mindig azzal jönnek, hogy könnyű drogok, meg kemény drogok, ami egy baromság és javaslom hallgass meg egyszer ezzel kapcsolatban egy toxikológust, ő igencsak mást fog mondani. A drog az egy méreg, akár kicsi vagy nagy mennyiségben teljesen mindegy. Ami pedig a „legális dizájner” drogokat illeti, az egy nagyon nagy mellényúlás és félremagyarázás. Nincsen legális dizájner drog. Ha egy új, addig nem létező dolgot vetnek be, ahhoz idő kell, hogy tiltólistára kerüljön. A dopingszerek listája is ilyen, oda is időről időre újabb szerek kerülnek fel. De ezzel is csak egy buta ember próbál meg érvelni.

„Fogd már fel hogy nem vagyok a szovjetekkel, sem az amerikaiakkal, se az angolokkal. Ugyanannyira elítélem Drezda bombázását, mint az atombomba támadásokat. De attól még ugyanolyan bűnözők voltak a te nyilas barátaid is, nem kell őket védened.” – Na végre, látom kapisgálod miről is beszélek neked, csak ha így látod, minek hoztad fel Szálasit? Na mindegy, ehhez még csak annyit, a háború már csak ilyen, amúgy a 48-es honvédek is követtek el visszaéléseket, mint ahogy a Habsburg párti szerbek és románok Erdélyben és a Délvidéken! Csak érdekesség!

Ami Kovácsot illeti, amíg nem látok bizonyítékot a bűnösségére, addig nem nagyon van miről is beszélnünk. Ha pedig kém volt és 3 titkosszolgálat is figyelte – bár erről még nem hallottam, ez nekem is új, de legyen ebben igazad – akkor miért nem állítottak neki csapdát, és érték tetten, mert akkor nincs miről beszélni! De nem ezt tették, meg tudod már az hülyeség, hogy azt gyanúsítgatják kémkedéssel, aki oroszbarát beállítottságú! Ez már önmagában megcáfolja a vádakat, és egy titkosszolgálat az nem feljelentget, ilyen max a filmekben meg a mesében van! De ezzel kapcsolatban korábban leírtam a véleményemet a blogomon! Szóval nem ismételném magamat!
Ami pedig a kurucot illeti, látom itt is kezded belátni, hogy miről is beszélek. A metapedia pedig nem ír nagyobb hülyeséget, mint más oldal! Hány olyat mondjak, aminek minden második bejegyzése baromság? Kezdhetném az LMP honlapjával! De legalább, már kezded kapisgálni miről is írok!

2014.05.31. 18:13:36

@rockerkrisz: Csipkelődni nem én csipkelődöm, azt meghagyom neked! Te kezdtél a témától eltérő dolgokat felhozni, és nem én Kálmánozok, meg Olgázok, de ez is csak engem igazol, hogy képtelen vagy vitázni és az állításaidat alátámasztani! Mindig mellébeszélsz és megpróbálsz mindent a saját szájad íze szerint félremagyarázni és nagyon csúnyán csúsztat! pl. az utolsó megjegyzésed!

„Meg ez a felfogás... Csak az írhat a történelemről aki történelem szakon végzett? Ha marihuánáról van szó, akkor abban az ügyben nem is mondhatnál semmit, mert nem értesz hozzá, ugye? Meg lassan már csak az mehet csak szavazni aki politológusnak tanult ugye?”- Soha sehol nem írtam olyat, hogy csak történelemről az írhat, aki történelem szakon végzett, ez egy csúnya csúsztatás a részedről, igen jó lenne ha ilyet írnék, de ha már történelemről írsz, akkor ne csodálkozz, ha valaki megkérdőjelezi az állításodat, esetleg olyan, aki jártas benne és ismeri a történettudomány kutatásmódszertanát! Te a laikusok legáltalánosabb hibáit követed el a történettudománnyal kapcsolatban csak meg vagy sértődve, ha valaki erre felhívja a figyelmedet! Ami pedig a marihuánát illeti, azt kicsit nem értem, de ilyet is csak egy buta ember ír le, tudtommal a kábítószerfogyasztás nem akkreditált szak egyik egyetemen sem Magyarországon, és te sem vagy a téma szakértője, mivel pusztán csak wikis és a saját linkjeidre alapozod az állításaidat, vagy esetleg toxikológus vagy? Akkor meg kicsit többet várnék néhány linknél!

Azon pedig nagyon jót nevettem, amit a politológusokról írtál, ezek szerint fingod sincs arról, mi az a politológia? A politológia magyarán a politikatudomány, amely egy társadalomtudomány, aminek a kutatási területe a politikai élet, mind a magyar, mind az európai, vagy nemzetközi esetleg más országok politikai élete. A politika meg egyszerű magyar szóval annyit tesz közügy! Azt, hogy ez, hogy jött össze nálad a szavazással ahhoz már tényleg olyan elborult elme kellene mint a tiéd, sajnos ezzel meg nem rendelkezem.

rockerkrisz · http://rockerkrisz.hupont.hu/ 2014.05.31. 21:12:52

@ariskerase:

Sajnos kábítószerügyben egy minimális tudással sem rendelkezel. Ez a baj. Ezeket a szintetikus mérgeket elméletben szabályozzák, a valóságban semmilyen lépést nem tettek ez ügyben. Mire a tiltólistára kerül egy, már van 3 hasonló hatású, sokkal veszélyesebb mellékhatásokkal rendelkező szer. Ezért lehet lényegében legálisan fogyasztani, ami miatt sokan haltak már meg.

Nos ha a Jobbik nem is egymás mellett harcol közvetlenül a szcientológusokkal, de egy ügyért. Az, hogy te csak nevetsz az igazságon, a jogtalan büntetéseket, nagyon sajnálom.

"Nem kell idézgetned, én sem szoktam, egyszer tettem meg, de elnézést is kértem érte, szóval nem muszáj kiemelgetned, amit írtam, mert ez az első lépés ahhoz, hogy valakinek a mondanivalóját félremagyarázd."

Muszáj idézgetnem, mert attól tartok, hogy nem vagy képes átlátni a helyzetet.

"A drog az egy méreg, akár kicsi vagy nagy mennyiségben teljesen mindegy."

Tisztában vagy te a drog fogalmával?
hu.wikipedia.org/wiki/Drog

"Ami pedig a marihuánát illeti, azt kicsit nem értem, de ilyet is csak egy buta ember ír le, tudtommal a kábítószerfogyasztás nem akkreditált szak egyik egyetemen sem Magyarországon, és te sem vagy a téma szakértője, mivel pusztán csak wikis és a saját linkjeidre alapozod az állításaidat, vagy esetleg toxikológus vagy? Akkor meg kicsit többet várnék néhány linknél!"

Na ez a beteges hozzáállás. Meg ez a sznob egyetemista szemlélet. Aki egyetemet végzett, az sokkal jobb, több bárkinél bármilyen témában, ugye? Igazából már nem lehet tégedet kihúzni abból a mély gödörből ahová temetkeztél, most linkelek egy ilyen alapvető szemlélet morzsát a kábítószerekről ami tőled már fényévekre van. Lényegében szerepel benne egy drogtermesztő, aki alkohol nevű drogot állít elő, Juhász Péter, aki rendszeresen drogozik meg Puzsér Róbert, aki a saját gondolatait mondja el a témáról.

Többségben egyetértek:
www.youtube.com/watch?v=xRAl2DJl9P4

Körülöttünk lassan már minden ország hajlandó lesz a dekriminalizálásra, szóval ne mondjad már, hogy annyira őrültségeket beszélnék!

Idéznem kell tégedet továbbra is, mivel az igazamat bizonyítják:

"Tettél egy kijelentést, hogy Kossuth áruló, Görgei nemzeti hős. Erre írtam neked, hogy nem ártana kicsit jobban utána nézned az általános és középiskolai tanulmányaidnak."

Én a valóságban ezt írtam:

"Március 15-én a nép Kossuthot élteti, Görgey-ről egy szót nem említünk. Kossuth és Dembiński...részben ők azok akik miatt bukott a magyar szabadságharc."

Te kifejtetted az okosságodat:
"Az 1848/49-es szabadságharcot nem Kossuth vagy Debinski miatt veszítettük el, és Görgey sem tudott volna többet tenni."

Aztán ajánlottad az általános iskolát.
Olvassad el újból amit írtál, ne légy már ennyire okoskodó!

"Görgeiről annyit, az aki felvállalja a vereséget, az ne várja el, hogy hősnek kijáró tisztelet övezze."

Mert ha megütköznek, akkor nyernek? Könyörgöm ne válaszolj erre, ez költői kérdés volt!

Tudod mit jelent a reklám fogalma?

A reklám a kommunikáció egy formája, rendszerint egy bizonyos áru vagy szolgáltatás megvételére, illetve igénybevételére ösztönző, esetleg egy egész márka, cég, terület vagy pusztán csak egy cél javára szóló hirdetés. Bővebb értelemben ezek összes, szűkebben csak a fizetett változatait soroljuk ide.

Nos én tudom hogy másoknak is vannak bűnei, nem csak Szálasinak. Az nem tetszik, hogy ezt reklámozod. Meg az érveléstechnikád...

Most mondok egy elrugaszkodott állítást, bár ezen csak megint csak besértődsz: Azt mondod egy gyilkosról, hogy ne bántsam, mert vannak gyerekgyilkosok, pedofilok is, meg nehéz időket élünk szóval egy egyszerű gyilkosság az még belefér.

Az a szintű reklám, mint amit te művelsz, az olyan lenne, mint ha például én kitennék egy olyan linket az oldalamra ajánlásképpen, amin az atombombát reklámoznám, mint megoldás. Te kifejtenéd az ellenvéleményedet. Én pedig ilyeneket mondanék, hogy micsoda gyors, szenvedésmentes ez az atombomba, és örüljenek a japánok, hogy hamar véget ért a háború. Na akkor valóban igazad lenne.

"A kurucozás, meg wikipediázás után felőlem Hitlerezhetsz is, ha te ettől jobban érzed magadat, csak támaszd is alá, amit állítasz!"

Hitlert pedig egy szóval sem mondtam, hogy élteted, pusztán a te logikádból indultam ki és cinikus voltam, de látom nem igazán érted a cinizmust!

rockerkrisz · http://rockerkrisz.hupont.hu/ 2014.05.31. 22:27:04

@ariskerase: Jaj toxikológusból ajánlom neked a média által is futtatott Zacher Gábort, aki a dekriminalizálás híve.

Ezt itt mondja ki: www.youtube.com/watch?v=BKzd-nnkKu4

2014.06.15. 20:32:55

@rockerkrisz: Látom sikerült megint szépen mellébeszélned. Az, hogy valami még nincs megvizsgálva és ezért nincs tiltólistán, attól az még nem legális. A legális az, amit hivatalosan számla ellenében kereskedelmi forgalomban kapható. Tehát akinek lövése sincs a drogokról, az pont te vagy és ócska mellébeszélés és tudatos félremagyarázás az egész a részedről. Az, meg, hogy a scientológiát és a Jobbikot összemosod, csak a tudatlanságot bizonyítéka, mert ezek szerint fogalmad sincs a Jobbikról és a Szcientológiáról sem. A cinizmusod meg inkább a szánalmas kategória, mert csak azt bizonyítja, hogy érvek helyett olyanba kötsz bele, aminek semmi köze az adott vitához. Ami meg Zachert illeti, ő egy toxikológus és nem egy szociológus vagy jogász, joga van a véleményéhez, mint neked is, de ettől még nem lesz igaza.

A drogról meg annyit, azt mindenki maga választja, mint ahogy a dohányzást is! A drogozás meg egyszerűen divat, ez folyik a médiából, a filmekből, a netről majd ha lesz időm, akkor sajnálni fogom a nyomorult hernyósokat! Én 15 évig cigitem és 5 éve önként egyik napról a másikra le tudtam szokni, nekem is vannak gondjaim, nem is kevés de nincs szükségem se fűre, se cigire, hogy elviseljem a mindennapokat! Ha valakinek ennyire stresszes az élete az keressen kikapcsolódást menjen sportolni vagy kirándulni vagy töltsön több időt a családjával a barátaival, vagy olvasson keressen egy szép hobbit! Ehhez nem kell fű! Ilyen ökörségeket csak egy tudatlan buta ember, mint te ír le!

A gyilkosokról meg pedofilokról szoló részt nem értem, mert nem én vagyok a liberális és nem én aggódom a jogaikért, ezekért pont a pmes meg lmpés haverjaid sírnak nem én!

Szálasiról meg annyit, én pusztán tényeket mondok és az igazságot, amit nem tudsz megcáfolni, ha nem tetszik az érveléstechnikám, akkor cáfold meg, hozz forrásokat, attól, hogy neked nem tetszik valami, mert az iskolában a marxista baromságokkal tömték a fejedet, attól még nem lesz igazad! Attól még a tény az tény és nem téged fog alátámasztani. Attól hogy valakit bűnösnek nyílvánítanak az addig nem bűnös amíg a bíróság bizonyítékokkal nem támasztja alá.

És még valami a jogról annyit, más törvények az uralkodók békében és háborúban és ez alól nem kivétel egyik ország egyik háború és egyik résztvevő sem!

És ha már az atombombáról beszélünk, én egy szóval sem írtam és hirdettem, hogy bárkit is ki kellene írtani, vagy hogy helyes embereket megölni, ezzel te érvelsz! Én senki meggyilkolására sem buzdítok és nem is értek egyet ezzel! Sőt ha kicsit jobban utánanéznél, pont az erőszak ellen vagyok! Tehát rossz a példád!

2014.06.15. 20:37:27

@rockerkrisz: Görgeiről annyit, az aki felvállalja a vereséget, az ne várja el, hogy hősnek kijáró tisztelet övezze. Ezt most is így látom, ami pusztán egy tény, egy tényt közöltem veled, és egy szóval sem írtam, hogy győzhettek volna, és nem is következik ebből, csak olyan számára aki félremagyarázza a történelmet. Ő hozott egy negatív döntést, bármennyire nemes célok vezérelték, akkor is ne várjon érte hálát, ennyi! Én elhszem, hogy ez egy nehéz döntés volt, és valószínűleg ezzel Görgey is tisztában volt, sőt azzal is tisztában volt, hogy ezért örök életre meg lesz bélyegezve, de ezen csak te lovagolsz szerintem még Görgey sem foglalkozott ennyit ezel a kérdéssel! És ajánlom továbbra is a figyelmedbe az általános iskolát! Ha pedig történelemről akarsz vitázni, akkor annak megvannak a szabályai, a véleményed még nem történelmi tény!

2014.06.15. 20:41:34

@rockerkrisz: "Tudod mit jelent a reklám fogalma?

A reklám a kommunikáció egy formája, rendszerint egy bizonyos áru vagy szolgáltatás megvételére, illetve igénybevételére ösztönző, esetleg egy egész márka, cég, terület vagy pusztán csak egy cél javára szóló hirdetés. Bővebb értelemben ezek összes, szűkebben csak a fizetett változatait soroljuk ide." - Ez pedig annyira aranyos a részedről, hogy leírod nekem azt, amit eddig is mondtam! Én pont erről beszéltem, pont ezt mondom, ezért nem helyes az, hogy engem reklámozással vádolsz, de látom szorgalmas voltál és utána néztél. Akkor ezek szerint, most már nem vádolsz reklámozással! Köszi érte szépen előre is!
süti beállítások módosítása